A Wikipédia Magyarország Egyesület október 5. és november 20. között szépirodalmi szócikkíró versenyt rendezett, ahol többek között Amazon Kindle e-book olvasót és Shopline vásárlási utalványt is lehetett nyerni. A szervezők szerint átütő siker lett a dolog, hiszen a verseny célja az volt, hogy a magyar Wikipédiáról szépirodalmi témakörben még hiányzó cikkek megszülessenek, ez pedig megtörtént: 47 résztvevő közel 130 új szócikket készített el. A másik cél, az új szerkesztők bevonása szintén megvalósult, a résztvevők negyede ugyanis a verseny ideje alatt regisztrált a Wikipédián. Igaz, több visszalépő is volt, aki mégsem készítette el az ígért szócikket, de remélhetőleg később lesz rá idejük.

Az új szócikkek között vannak kortárs művekről szólóak (például a Párhuzamos történetek és az Éj anyánk) és irodalmi jelentőségűekről (mint a Szép asszonyok egy gazdag házban), illetőleg irodalmárokról is. A pályaműveket négytagú zsűri (BennóOgodejPagonySzalax) értékete számos kritérium alapján: többek között a szócikk hossza, formai és tartalmi minősége és a téma fontossága szerint. Mivel egy ember számos cikkel nevezhetett, a végső sorrendet a nevezett cikkek összpontszáma határozza majd meg.

Az eredményhirdetésre december 1-én 14:00 órától kerül sor egy wikitalálkozón, az Építészpincében.

Az egyesület a 2013-as évre számos további versenyt tervez - alig várjuk.

Címkék: verseny siker szépirodalom Wikipédia

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvglompf.blog.hu/api/trackback/id/tr504939287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása